google-site-verification: googlecb5ee6036338bfbd.html
lap tetejére
Tartalomhoz ugrás
Felhőkép
Csőszi Húsvét
A VIDEÓKÉRT KATTINTÁS !






Bursa Hungarica
Bursa-2019-A - felhívás pályázók részére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2018/2019. tanév második és a 2019/2020. tanév első félévére vonatkozóan.














Idősek napja a Hivatalban - 2018. szeptember 28.


Köszönet a SZÜRETI FELVONULÁSÉRT!

 
 
Szeptember 8-án, szombaton nagy örömben volt részem családommal, szomszédokkal, utcabeliekkel együtt. Lassan már két hét elmúltával, de még mindig nagy szeretettel gondolok a jeles eseményre: a szüreti felvonulásra. Tiszteletük jeléül a mi házunk előtt állt meg a díszes felvonuló sereg.
 
Kicsik és nagyobbak leszállva a kocsikról, szaladtak hozzám egy-egy üdvözlő szóra, ölelésre kimutatva régi szeretetüket. A tegnap még kis óvodások mára már „komoly elsősök” lettek, és a nagyobb iskolásokkal együtt mutatták be táncukat. Jó volt látni, ahogy figyeltek a Tanító nénire, és követték teljes átéléssel minden mozdulatát. A lelkes Csőszi Néptánccsoport felnőttjei, és a Fiatal asszonyok, Lányok tánca igazán szép látványt nyújtott. A Kisbíró térfás híreiből többek között megtudhattuk, hogy nálunk sem vízből készül a jó bor!!
 
Jó volt látni a Lovasok és Hintósok között a környék településeiből érkezett Vendégeket. Szép példája volt ez is az összefogásnak és az egységnek.
 
KEDVES MINDENKI! Akik részt vettetek a szervezésben és a kivitelezésben: csak abba ne hagyjátok!!!
 
TI még nem fáradhattok el, nem keseredhettek meg, még akkor sem,ha néha azt érzitek, hogy magatokra maradtatok, - egyedül vagytok! Mindig van VALAKI, aki melléd áll, abban a nemes ügyben,amit szeretnél tenni, megvalósítani. Adjon erőt Nektek az az öröm, ami visszajelzés egy-egy ünnepi alkalom, rendezvény után! Legyetek továbbra is a hagyományok őrzői.
 
Köszönetet mondok a Csőzi Általános Iskola PEDAGÓGUSAINAK, akik féltő szeretettel óvták, figyelték, vigyázták a gyermekeket.
 
A Csőszi Néptánccsoportnak a színvonalas bemutatóért.
 
Az Általános Iskolánk Szülői Munkaközösségének szervező és vendéglátó munkájáért. A Református Gyülekezet és a Csőszi Családok vendéglátó szeretetéért. A Lovas Egyesület minden helyi és vidéki Tagjának, Vendégeknek. Köszönet azoknak a Szülőknek, akiknek gyermekei már nem ebben az iskolában tanulnak, de szeretettel vettek részt lányaikkal, fiaikkal együtt a rendezvényen, hiszen az otthonuk ebben a faluban van, itt élik az életüket továbbra is.
 
Beköszöntött az ősz és vele együtt új díszbe öltözött Csősz is. Csak dicséret illeti az ügyes kezeket: a fantázia dús bábuk, díszek, virág kompozíciók készítőit.
 
Itt köszönöm meg Óvodánk Dolgozóinak , az Iskolai Szülői Szervezet Tagjainak, az Önkormányzat Dolgozóinak és Mindazoknak, Akiknek szívügye, hogy jobb, szebb legyen Csőz élete, hétköznapjai és ünnepei!
 
 
 
 
 
„Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat
 
és békésen a nagy cselekményeket,
 
mert messzire jutnak az életben.”
 
       (Dr. Gyökössy Endre)

 
 MINDENKINEK szeretettel:                                                 Fodor Lászlóné (Marika néni)                                                                             a Bekötő utcából




2018. Csőszi Szüreti Felvonulás

Adatik  tudtára kicsinek és nagynak. Kinek van  még füle, kikiáltom annak! Az Úr  2018-ik esztendejében. Nem  üldögélünk bánatosan, tétlen! Szóljon  gyorsan mindenki sógornak, komának. Eljött  az ideje a szüreti mulatságnak.
 
Itt mulat  a falu apraja és nagyja. Búját és  bánatát mindenki otthon hagyja! Bor  folyik a csapból, ihatja, ki bírja, aki  nem bírja, holnap lesz annak kínja.
 
Kisbíró  mostan a híreket dobolja, hogyan és mint történt versbe szedve mondja! Idén a legények igen gyengék vótak. A helyi lányok körül keveset forogtak!  Csőszi legény az idei évben nem sok  kárt okozott a szűz menyecskében. Elsorvad  a falu, nem lészen ez ígyen jó! Rajta hát legények, mondja a kisbíró! Rátok  van bízva, hogy nőjön a lélekszám. Ne lankadjon soha, dolgozzon a szerszám!  Megjött viszont, fiaink házasodós  kedve, Néhányukra ráakadt egy-egy tüzes menyecske. Szeretettel köszöntöm a  falu új lakóit,itt megtanulhatjátok a falusi módit. A vidék ízét nem pótolja  semmi, a koszos várost el lehet feledni. Tudja  azt jól minden Csőszi, hogy a gyerek mosoly száz szót ér. Ezért öröm  mindenkinek az új játszótér. Homokozó, hinta, csúszda, használják a gyerekek,  egybe tartják a játékokat jól faragott keretek. Hogy megőrizzük ezt a rendet,  az egész teret ideki. A területet nagyon vigyázza mindenki.
 
Programjaink  száma szaporodik szépen. Kultúrából  is táplálkozunk bőven! Van már facebookunk, megy az adok kapok, tanúskodik  erről az csőszi pillanatok.
 
December  tájt a Mikulások hozták a sok batyut, a legszebb, a facebookon még élő showt  is adott. Jöttek is a lájkok, füstölgött a szerver, büszke is volt rá minden  csőszi ember.
 
Húsvétkor  a nyulak lepték el a falut, minden egyes bokor alatt piros tojás lapult. A  körforgós bódéban cowboyok tanyáztak, nem is mertem arra menni, hátha  levadásznak.
 
Ide  figyeljenek fiatalok, vének! Közhírré tétetik most Csősz falu népének: Örömmel  közöljük a szomjas táborral, hogy nincsen semmi baj, az idei borral. A bor  nem vizbül van, szőlő annak anyja, ízlelheti  mindenki, ki torkán csúsztassa! Isten éltesse hát a falu népét, kisbíró szövege lassan leli végét!
 
Aranyos  gyémántos, meleg hangú mamák, fotelban szundító, horkolgató papák, Jázmin viráglelkű,  kedves szép leányok. Kocsmából  kidobott mulató zsiványok! Kétnapos  kisbabák, százesztendős vének. Tudjátok mindnyájan műsorunk itt ért véget!Elvonulunk  táltos háton a csinos falunkon végig, aki eljön este a bálba, azt dicsérjük  az égig. Elindulunk, akárcsak a vadludak, köszönünk mindent, az Isten áldja  magukat!

Jónás Attila Kisbíró
 
 


Óvodaigazgatói állás Csőszön !






TÉLI REZSICSÖKKENTÉS !

Azok is meg fogják kapni a téli  rezsicsökkentést, akik ugyan kiépített gázhálózattal rendelkező  településen élnek, de az ő utcájukba/házukba valamiért nincs bekötve a  gáz, ezért fával és szénnel fűtenek.

AZ IGÉNYBEJELENTŐT A NAPOKBAN MINDEN HÁZTARTÁSBA ELJUTTATJÁK MUNKATÁRSAINK
HA VALAKINÉL MÉGIS HIÁNYOZNA, HIVATALI IDŐBEN AZ ÖNKORMÁNYZATNÁL ÁTVEHETI ILLETVE LEADHATJA.
ILLETVE ITT LETÖLTHETŐ:

 FONTOS: az érintettek október 15-ig igényelhetik a támogatást az  önkormányzatnál, és a 12 ezer forint értékű rezsicsökkentést tüzelőanyag  formájában fogják megkapni a téli fűtési szezonban.







Kormányablak buszok segítik a még hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést




Felhívás !
Csősz Község könyvtár-bővítést tervez az idén.🙂📚📕📖📗
E-mail üzenetben várjuk kicsik és nagyok ötleteit cím és szerző megjelölésével.😉
" Milyen a jó könyv....? "





Csősz Község Önkormányzata Közmeghallgatást tartott.
2017.november 18.-án szombaton 17:00 órakor.
Az ülés hely: Csősz Önkormányzat Tanácskozó terme.
Napirendi pontja a Polgármesteri beszámoló.

         








                     - Csősz Község Honlapja 2018.-                                                                                                                                                                                                                             -Csőszi Média Központ- by hujberferi
 
 
 
 
 
 
Vissza a tartalomhoz